Hogy menjünk állásinterjúra?

Egy állásinterjú mindig kemény dió, hiszen izgulsz és nem tudod, mire számíts, azt pedig végképp nem, hogy mit vegyél fel. Szoknya vagy nadrág, térdig érő, esetleg rövidebb, szűk netán egy bővebb fazon? Mivel nagyon fontos az első benyomás, ezért egyáltalán nem mindegy, mi mellett voksolsz. Éppen ezért készültem egy kis inspirációval, és hoztam néhány olyan szettet, amiben garantáltan magabiztosan indulhatsz el az interjúra!

Először kezdjük az alapszabályokkal, hiszen rengeteg információ kering azzal kapcsolatban, hogy mit érdemes, és mit nem illik viselni állásinterjún. Bár valóban van néhány örökérvényű tipp ebben a témában is, én mégis azt mondom, hogy ezek a sztenderdek változhatnak, attól függően, hogy milyen pozícióra, illetve milyen céghez jelentkezel.

Első körben mindenki a külsőd alapján ítél meg, még akkor is, ha ezt nem vallja be még magának sem – ez egy állásinterjún hatványozottan igaz. Sokat segíthet, ha ismersz valakit annál a vállalatnál, vagy legalább abban a szektorban, ahova mennél, hiszen ő praktikus tanácsokkal láthat el. Hidd el, abszolút nem ciki megkérdezni, hogy mit javasol számodra.

Ha szerencséd van, még a HR-eseket is ismeri, így megsúghatja azokat az apró trükköket, amikkel a lehető legbiztosabbra mehetsz. Ha teljesen magadra maradtál, és abszolút tanácstalan vagy, akkor azt javasoljuk, hogy maradj az igazi klasszikusoknál, és kerüld el a következőket: Vagány koptatott/szaggatott farmer – Ami egy fesztiválra vagy a hétköznapokra szuper viselet, az nem biztos, hogy erre az alkalomra is megfelel majd.

Szerintem még akkor sem érdemes megkockáztatnod, ha egy kötetlenebb, laza állásra jelentkezel. Szűk, és/vagy rövid szoknya, kivágott, átlátszó felső – Ha nő felvételiztet, akkor azért, ha pedig férfi, akkor azért kerüld.

Hiszen te sem szeretnéd, hogy a külső előnyeid miatt vegyenek fel (vagy épp emiatt legyen elutasítás a vége) egy munkára, és ne azért, ami belül van. Túl sok smink, hangsúlyos kiegészítők – Azt tanácsolom, hogy a komoly, nagy sminket inkább tartogasd a szombat esti bulira, az interjúra elég, ha visszafogottan fested ki magad. A parfümöt se vidd túlzásba, hiszen ez is abszolút negatívan hathat. Az ékszerek, a táskád vagy az órád is sokat elárul rólad, így mindenképp olyat válassz, ami a kívánt üzenetet közvetíti rólad. Hölgyek esetében harisnya viselése szoknyához mindenkor és mindenhol kötelező!

Ha teljesen magadra maradtál, és abszolút tanácstalan vagy, akkor azt javasoljuk, hogy maradj az igazi klasszikusoknál, és kerüld el a következőket:

  1. Vagány koptatott/szaggatott farmer – Ami egy fesztiválra vagy a hétköznapokra szuper viselet, az nem biztos, hogy erre az alkalomra is megfelel majd. Szerintem még akkor sem érdemes megkockáztatnod, ha egy kötetlenebb, laza állásra jelentkezel.
  2. Szűk, és/vagy rövid szoknya, kivágott, átlátszó felső – Ha nő felvételiztet, akkor azért, ha pedig férfi, akkor azért kerüld. Hiszen te sem szeretnéd, hogy a külső előnyeid miatt vegyenek fel (vagy épp emiatt legyen elutasítás a vége) egy munkára, és ne azért, ami belül van.
  3. Túl sok smink, hangsúlyos kiegészítők – Azt tanácsolom, hogy a komoly, nagy sminket inkább tartogasd a szombat esti bulira, az interjúra elég, ha visszafogottan fested ki magad. A parfümöt se vidd túlzásba, hiszen ez is abszolút negatívan hathat. Az ékszerek, a táskád vagy az órád is sokat elárul rólad, így mindenképp olyat válassz, ami a kívánt üzenetet közvetíti rólad. Hölgyek esetében harisnya viselése szoknyához mindenkor és mindenhol kötelező!